logo

Címlap Alapító Nyilatkozat
Egyedül a Jobbik áll ellen a gyarmatosításnak! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2012. február 16. csütörtök, 20:13

 

A hazánk önrendelkezését sárba tipró EU fiskális paktum vitájában Martonyi és Gyurcsány is megkapta a magáét: egyedül a Jobbik áll ellen a gyarmatosításnak – miért nem mondta ki Orbán Viktor, hogy torkunkra tették a kést?

 

Az Országgyűlés 2012. február 13-án tárgyalta első olvasatban (általános vita) a gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.

Martonyi János külügyminiszter miniszteri expozéjában MSZMP pártkongresszusokat idéző hangvételű és hanghordozású EU mantrázásában tökéletesen ellenkezőjét adta elő mindannak amiről Orbán Viktor gazdasági szabadságharc címén beszélt…

A határozati javaslat megdöbbentő módon még mindig stratégiai célként jelöli meg azt, hogy cseréljük le a forintot a süllyedő félben levő EU összeomlott pénzéhez, euróra, ami nyilvánvalóan szakadékba vezeti az országunkat. A vita hangvételét és tartalmát a Jobbik frakció tagjainak felszólalásai határozták meg Gaudi-Nagy Tamás mellett. Z. Kárpát Dániel, Apáti István, Szilágyi György és Nyikos László. Felszólalt Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök is, aki a Magyarország pénzügyi szuverenitását drasztikusan korlátozó paktum támogatására buzdított beszédében. A magát a demokrácia védőbástyájaként feltüntető Gyurcsány szavaira nem tehettem meg, hogy nem reagálok érdemben és, hogy ne tegyem helyre a dolgokat. Jobbikos képviselőtársaimmal felmosattuk a padlót az öszödi böszmével. A Jobbik karakteresen megmutatta, hogy az egyetlen párt az Országgyűlésben, amelyik az EU tagságot is ellenzi és hazánk megmentése érdekében a kilépését szorgalmazza. Felidéztük a csatlakozást eredményező tisztességtelen alkotmánymódosítás és népszavazás körülményeit, a csatlakozást ellenző civil mozgalmak (köztük már 2003 márciusában a Jobbik) mára tökéletesen beigazolódó borús jövőre vonatkozó megállapításait, továbbá áttekintették a csatlakozás óta eltelt időszak szomorú mérlegét. A kivezető útra is tettünk javaslatot és helyretettem az érveinket nacionalista ostobaságnak nevező pökhendi Scheiring Gábor LMP-s képviselőt is. Érdemes megnézni a vitát, mert az Izrael EU euromediterrán megállapodáshoz való csatlakozásáról szóló vita óta szerintem ez volt az egyik legmarkánsabb önazonosság-felmutatás a nemzeti radikális mozgalom részéről. Többek között ezért jöttünk az Országgyűlésbe is , hogy az ilyen sokpárti összeborulás mocsárszaga által előidézett légkörben tiszta levegőt hozzunk és kivezető utat, megoldást kínáljunk.

 http://internetfigyelo.wordpress.com

 

Eseménynaptár

Nincs esemény

Facebook oldalunk

Joomlaportal Facebook Box

Időjárás

köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés
köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés

JOBBIK Hírlevél

JOBBIK Hírlevél 16. hét

Naptár

Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz.

Belépés



Jobbik videók

Dr. Gyüre Csaba: "Az új BTK-val az EU-t akarják bebetonozni" - Ma reggel (2012-05-17)

Jobbik videók

A Gojok feljelentették, a Jobbik az OPNI-ba záratná Dániel Pétert (2012-05-16)

Jobbik videók

Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadója

Jobbik a Parlamentben

Dr. Gaudi-Nagy Tamás - BTK módosítása (2012-05-16)

Jobbik Püspökladány Hírek

1919-ben mártírhalált halt csendőrök újratemetése Püspökladányban

Nemzeti hangok

FankaDeli - A piros ruhás nő (2012)

Karcag Jobbik Tv

Nemzeti Estek, Kunmadaras

bar!kád TV

Valóságsokk: Cigányok gyilkolták meg a családapát

A JOBBIK nemzedék

A Jobbik nemzedék from Jobbik on Vimeo.

Dokumentumfilm a Jobbik Magyarországért Mozgalom valódi történetéről

Válaszd a JOBBIK-ot!

Ki olvas minket

Oldalainkat 33 vendég böngészi

MTI hírfelhasználó


Támogatja a Agrár Apró. Designed by: Joomla Template, web hosting. Valid XHTML and CSS.