Debrecen – A nagy port kavart zászlóégetés kapcsán a debreceni Jobbik azt mondja: ők csak a történelmi Magyarországban tudnak gondolkodni. Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő, megyei elnök szerint a zászlóégetés figyelemfelhívás volt, és ezzel együtt egy népszavazást tartanának jónak az uniós tagságról.
Cívishír: – Zászlót égetni olyan hamászosnak tűnik. Egyetértettek Novák Elődékkel? Kulcsár Gergely: – Nagyra becsülöm a Hamasz zsidó önkény elleni küzdelmét, de nem tartjuk jónak a párhuzamot, ugyanis mi nem egy ország, egy nemzet jelképét égettük el, hanem egy diktatórikus intézményrendszer lobogóját, ami ráadásul hazánk szuverenitását veszélyezteti. Beismerem, a zászlóégetés nem a legelegánsabb dolog, de ez a legkevesebb, amit megtehetünk az ellen a törekvés ellen, melynek részeként az EU az IMF-fel karöltve tesz meg mindent azért, hogy felszámolja hazánk maradék szuverenitását. Természetesen egyetértünk az akcióval, ami figyelemfelhívás, felkiáltójel akart lenni, hogy az emberek megértsék, hogy hazánkat gyarmati sorba akarják kényszeríteni.Cívishír: – Az MSZP szerint Magyarországot égette a Jobbik az EU-zászlóval. Mit szól ehhez a debreceni Jobbik? Kulcsár Gergely: – Nem kívánunk reagálni, mivel ellentétesen az ő gyakorlatukkal és demokrácia-felfogásukkal, mi valljuk a vélemény szabadságát is. Amennyiben ez az ő véleményük, ám legyen, joguk van megfogalmazni. Az más kérdés, hogy Gyurcsány Ferencet és sok más hazaárulót és bűnözőt kitermelő párt képviselőinek hogy van bőr a képén ilyeneket mondani…?Cívishír: – Három jobbikos és az ő személyzetük jó fizetést kapnak havonta Brüsszelben. Ezek után elegáns a „kenyéradó” zászlajának égetése? Kulcsár Gergely: – Elnézést, ez a kérdés igen demagógra sikeredett, de sebaj… A jobbikos európai uniós képviselők kiállása a zászlóégetés mellett egyértelművé teszi a nemzeti elkötelezettségüket, hiszen ezzel is jelezték, hogy akár a „brüsszeli egzisztenciát” is hajlandók feladni a nemzetért. Alacsony erkölcsi szinten gondolkodik az, aki azt feltételezi a Jobbik által delegált EP-képviselőinkről, hogy a Nemzet Igazsága elé helyezik a személyes boldogulásuk fontosságát. Miért nem arról beszélünk inkább, hogy melyik magyar EP-képviselő dolgozik meg a pénzéért? A három jobbikos képviselőnek több hozzászólása és lakossági fóruma volt az elmúlt években, mint a többi 19 bokros-fideszes-szocialistának együttvéve. Ezek után ne a jobbikosokat kérjék számon!
Cívishír: – Az EU-n kívül miért lenne több lehetősége az országnak? Kulcsár Gergely: – Az EU-nak csakúgy, mint anno a KGST-nek, elemi érdeke a gazdasági függés kialakítása és a tagállamok lokális önfenntartásának ellehetetlenítése. Ennek számos oka van, legfőképpen a gazdasági befolyást és az EU-n keresztüláramló pénzek újraelosztását szeretném kiemelni. Az európai államok közül Magyarországon az élelmiszer előállításának a lehetőségei nagyságrendekkel jobbak bármely országénál. Mivel az európai üzleti érdekek piacféltés okán ellenérdekeltek a magyar konkurencia piaci térnyerésében, minden eszközzel fékezik a mezőgazdaságunk újbóli felvirágzását. Ennek érdekében mindenképpen szükséges számukra benntartani bennünket az unióban, mert ha a befolyásukat a kiválásunk által elveszítik, a nemzetközi élelmiszerpiacokon olyan konkurensük lehetünk, amibe beleroppan az ezidáig állami pénzekből piacképessé tett mezőgazdaságuk. Ennek érdekében eddig sikerült is megtéveszteni a jó szándékú barát eljátszásával bennünket, de egyre inkább látható a mögöttes szándék. Nekünk elemi érdekünk a mezőgazdaság talpra állítása, mivel a nemzet kezében ez az egy igazán hatékony termelőeszköz van, ami jelenleg egyáltalán nincs kihasználva. Már csak a saját piacaink ellátása, melynek csupán 40 százalékát fedjük le hazai termékekből, olyan fellendülést jelentene a gazdaságnak mely a munkanélküliség jelentős részét megoldhatná. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek árainak folyamatos emelkedése láthatóvá teszi az élelmiszerhiányt ami globálisan jelen van, és ez előrevetíti a termékeink kelendőségét is. Ehhez azonban a keleti piacok irányába történő nyitás mindenképpen fontos. Cívishír: – Európai Egyesült Államokat emlegetnek, amiből nem kérnek. Sokan kérnének az Egyesült Államokbeli életszínvonalból. Kulcsár Gergely: – Igen és a csatlakozás előtt sokan kértek volna az osztrák, svéd vagy luxemburgi életszínvonalból. Rengetegen ezért is szavaztak igennel az EU-ra, mert elhitték, hogy nyithatnak cukrászdát Bécsben… Ma meg lehet kérdezni a magyar embereket, hogy hogyan értékelik, gyarapodtak-e a csatlakozás óta. Mi azt mondjuk, hogy kérdezzük meg a magyar embereket kérnek-e még az Európai Unióból, legyen népszavazás a tagság fenntartásáról!Cívishír: – Miért nem tetszik a Jobbiknak a közös pénz a határok nélküliség elve? Kulcsár Gergely: – A szabadon átjárható határok nem jelentik a határok megszűnését. Ez a szabadság azonban jelentős hátrányt és kárt okozott a gazdaságunknak. A szabadon és ellenőrzés nélkül beáramló – leginkább rossz minőségű – termékek jelenősen felborították a piaci viszonyokat. Sok esetben a multinacionális vállalatok gazdasági erőfölényüket nemtelenül kihasználva tették tönkre a gazdaságot. A magyarországi termelést ez jelentősen visszavetette és ezzel rengeteg magyar vállalkozást tett tönkre a szabadon átjárható határ. És akkor még nem is beszéltünk a bűnözés „importálásáról” és az illegális migrációról, aminek a levét lehet, hogy csak később isszuk meg. A közös pénzről szólva: a valutaunióba korábban belépett országok ma már újragondolnák a döntést a negatív tapasztalatok hatására. A nemzeti valutánk kibocsájtásának feladása egy újabb szuverenitási deficit volna Magyarország számára.Cívishír: – Menjünk át két vámon, ha átrándulunk Nagyváradra színházba? Kulcsár Gergely: – Ha rajtunk múlna, nem mennénk át egyetlen vámon és határon sem, hiszen a Jobbik csak a történelmi Magyarországban tud gondolkodni és soha nem adjuk fel annak lehetőségét, hogy Nagyvárad ismét hivatalosan is magyar település lesz.Cívishír: – A kis antant vesz körbe minket. Egyedül esetleg nagy bajba is kerülhetnénk. Kulcsár Gergely: – Úgy érzem, most is egyedül vagyunk. Elég, ha csak néhány dolgot említek: temerini fiúk, Benes-dekrétumok, szlovák nyelvtörvény, Dunaszerdahely-Slovan futball mérkőzés, állampolgársági törvény reakciói stb. Megvédett minket ezen ügyekben az Unió?Cívishír: – Miért nem hívják vissza az EP-képviselőiket, ha ennyire EU-ellenesek? Annyi EU-szkeptikus nincs az EU-parlamentben, hogy bármit is megakadályozzanak. Kulcsár Gergely: – Azért, hogy el tudjuk mondani azt, hogy miért nem jó hazánknak ez az Unió. Egyébként egy Nemzetek Európáját megvalósító gazdasági szövetségrendszert erőteljesen tudnánk támogatni. Amúgy az Ön logikájával a magyar országgyűlésben is minden ellenzéki képviselő lemondhatna, hisz' úgy sem tudja megakadályozni, hogy a kétharmados kormánytöbbség akarata érvényesüljön.Cívishír: – A közvélemény kutatások szerint a Fideszből kiábrándultak nem a Jobbikot találták meg. Milyen információjuk van erről? Kulcsár Gergely: – Különösebben nem foglalkozunk közvélemény kutatásokkal, inkább a dolgunkat végezzük és nemzetünkért és szeretett hazánk érdekeiért küzdünk, megalkuvást nem ismerve. Hiszünk benne, hogy az őszinte, tiszta szándékunkat előbb-utóbb felismerik az emberek. http://www.civishir.hu |