logo

Címlap
Dr. Kósa Lajos? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2012. január 20. péntek, 16:15

 

 

Debrecen polgármesterének nincs semmilyen doktori címe, bár ezt többen másként gondolják.

Legelőször szögezzük le: tudomásunk szerint Kósa Lajos soha nem mondta azt, hogy ő bármiféle doktori címmel rendelkezne. Nem is lehet neki, hiszen lezárt, befejezett, államvizsgával megkoronázott felsőfokú végzettsége sincs, és polgármesteri (Fidesz országos alelnöki, országgyűlési képviselői, korcsolyaszövetségi elnöki stb.) tisztségéhez nincs is szükség egyetemi vagy főiskolai diplomára. (Politikai pályafutásának elején még azt tüntette fel hivatalos életrajzában, hogy van egyetemi diplomája, de ennek már 20 éve, nem is érdemes rá emlékezni részletesebben.)

Most, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök tudományos munkássága, doktori címe egyre többeket foglalkoztat szerte a világon, szeretnénk felhívni a figyelmet arra a – világhálón is számos helyen megtalálható – pontatlanságra, miszerint a politikus Kósa Lajos doktor lenne.

A hír6.hu online újság például rendszeresen annak titulálja régebbi és egészen friss cikkeiben is, legutóbb például 2 hónapja.

Magasabb és még magasabb helyen is úgy vélik többen, hogy ilyen jelentős politikus, mint Kósa Lajos, csak doktor lehet. A kormányzati portálon is odagondolták, majd odaírták neki.

A Nemzeti Audiovizuális Archívum pedig szolgaian követte a Duna Televízió feliratozóit.

Kósa életművének jelentős részét alkotja a sportért végzett áldozatos munkássága, minden bizonnyal ezért is kijár neki a kétbetűs tisztelet például a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján.

Aktivitásának másik fontos terepe az Országgyűlés, tetteinek egyik lenyomata a szó szerinti parlamenti jegyzőkönyv. Például 2009 februárjában így:

Szintén az Országgyűlésben az ülést vezető elnök vélte doktornak Kósa Lajost, így adott neki szót. És mivel Kósa nem akarta lényegtelen információkkal megzavarni a Tisztelt Ház munkáját, megszólalásának elején (sem közben, sem a végén) nem pontosította az elnököt.

Aki szeretné még több helyen is látni Kósa Lajos ledoktorozását, az nézzen ide, aztán ide, majd ide és ide, illetve engedje rá a keresőjét.
 
Forrás: www.vagy.hu

 

Eseménynaptár

Nincs esemény

Facebook oldalunk

Joomlaportal Facebook Box

Időjárás

köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés
köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés

JOBBIK Hírlevél

JOBBIK Hírlevél 16. hét

Naptár

Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz.

Belépés



Jobbik videók

Dr. Gyüre Csaba: "Az új BTK-val az EU-t akarják bebetonozni" - Ma reggel (2012-05-17)

Jobbik videók

A Gojok feljelentették, a Jobbik az OPNI-ba záratná Dániel Pétert (2012-05-16)

Jobbik videók

Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadója

Jobbik a Parlamentben

Dr. Gaudi-Nagy Tamás - BTK módosítása (2012-05-16)

Jobbik Püspökladány Hírek

1919-ben mártírhalált halt csendőrök újratemetése Püspökladányban

Nemzeti hangok

FankaDeli - A piros ruhás nő (2012)

Karcag Jobbik Tv

Nemzeti Estek, Kunmadaras

bar!kád TV

Valóságsokk: Cigányok gyilkolták meg a családapát

A JOBBIK nemzedék

A Jobbik nemzedék from Jobbik on Vimeo.

Dokumentumfilm a Jobbik Magyarországért Mozgalom valódi történetéről

Válaszd a JOBBIK-ot!

Ki olvas minket

Oldalainkat 55 vendég böngészi

MTI hírfelhasználó


Támogatja a Agrár Apró. Designed by: Joomla Template, web hosting. Valid XHTML and CSS.