Hazafiak álltak fel a liberális megmondó emberekkel és akciónyugdíjasokkal szemben, és fojtották beléjük a szót az Operánál és a Károlyi-szobornál is. Néhányat közülük előállított a Budapest belvárosát hihetetlen méretekben elözönlő droidhadsereg. Károlyi szobránál Che Guevara zászló fityegett, de a hazafiak ott is akcióztak.

Az Új Színház élére kinevezett Dörner György ellen demonstráltak néhányan a színház épületénél, ellenük viszont még több hazafi vonult fel. Ettől, vagy ettől függetlenül a hatalom félelme olyan méreteket öltött, hogy 2006-os eseményeket idéző rendőri jelenléttel (csak azóta persze jóval felszereltebb egységekkel) bolygatták meg a belvárost. Megszámlálhatatlanul sok csapatszállító és kisebb-nagyobb méretű rendőri jármű foglalta el a környező utcákat, a droidhadsereg tagjai kávézókban melegedtek 20-30-as csapatokban, miközben több százan az autókban kuporogtak, vagy éppen sorfalat álltak az Andrássyn. A rendőrkutyák és a teljes menetfelszerelésben pompázó készenlétisek mellett minimum 100 főiskolást is az utcákra hurcoltak, akik láthatósági mellényben igyekeztek fontoskodni.

Az Új Színház előtt a készenlétisek közül páran letepertek néhány hazafit, akiket elő is állítottak, mielőtt a menet (99%-ban nyugdíjasokból álló) nagy része elindult volna a Károly-szoborhoz. A gárdistákat még a Parlament előtt feltartóztatta egy vödörnyi sün. A hazafiak között feltűnt Lenhardt Balázs és Toroczkai László is.

A Károlyi-szobornál a köztársaságot éltették minősíthetetlenül gyenge és nevetséges beszédekkel, viszont nem sokáig örülhettek maguknak, és nem sok idejük maradt recepteket cserélgetni a foghíjas táborukban, ugyanis hazafiak egy csoportja pár percre egy ügyes trükkel elnémította a hangosításukat, majd hangos skandálásba kezdett, utána pedig szóváltás alakult ki, miután a rendőrök és szervezők védelmében a "bátor" demokraták közelebb mertek menni.

Volt olyan hazafi, aki kifejtette, hogy fel kellett volna a jelenlévő kommunistákat akasztani még '90-ben, de mivel ez elmaradt, így most ő szívesen vállalkozna erre, mások a Duna-part kellemes légkörét hozták fel a láthatóan zsidó tábornak, mint a fajtájuknak egy igen fontos helyszínt. Az antifák ezen somolyogtak bárgyún, illetve mindenféle félrészeg szervező, kivénhedt kommunista magyarázott érthetetlen szövegeket.

A rémült (egyébként nyilván rendkívül bátor) antifasiszták félelme akkor nőtt meg igazán, amikor két oldalról hallották felcsendülni a rigmusokat ("Egyszerűen senkik vagytok", "Rohadt büdös kommunista banda, miért nincsenek ezek felakasztva?" stb.), és hirtelen nem tudták, hogy kik közé szorultak. Sokan ekkor el is ólálkodtak a rendezvényről, amelynek az egyik vörös színfoltja a Che Guevara képével ellátott zászlót tartó Vajnai Attila volt.

A szervezők és a rendőrök sem voltak a helyzet magaslatán, mert a mindig összeálló, majd újra szétszéledő ellentüntetőkre nem tudtak gyorsan reagálni, így mindig bent volt egy 10-30 fős csoport, aminek sikerült a megjelent plebset eligazítania.

A gyakran félbeszakított és elhallgattatott beszédek közül egy sem volt említésre méltó, még Kuncze Gábor magasröptű gondolatai sem, mert csak a szokásos baromságokra hivatkoztak, mint szabadság, demokrácia és persze a már régen halálraítélt köztársaság védelme.

Összességében sikeres volt a hazafiak kiállása, hiszen együttvéve többen jelentek meg, mint az antifasiszták, illetőleg sikerült a minden helyszínen megmutatni, hogy nem hagyjuk magunkat.

(Szent Korona Rádió)