Úgy tűnik, mindig szükség van valamiféle figyelemelterelő manipulációs pótcselekvésre, talán a legutolsó ilyen jelenség a H1N1-őrület volt. Nos, leesett az a 15 centiméteres hó, és az országban rögvest megbénult az élet annak rendje-módja szerint. Természetesen az után a rombolás és rablás után, amit a „rendszerváltoztató kormányoknak” eufemizált haramiabagázs, illetve helyi önkormányzati csatlósaik tettek, azon nem kell csodálkoznunk, hogy a tömegközlekedés, a MÁV és a BKV összeomlott. Persze, nem volt jobb a helyzet a közúti közlekedés „frontján” sem. Nem Magyarországon élnénk, ha az embereket megtanítanák téli útviszonyok között is vezetni, akkor talán elkerülhető lenne a totális közúti szerencsétlenkedések és a belőlük következő, elkerülhető balesetek sorozata. No, de hát addig, ameddig a közlekedésfelügyelet vezetéstechnikai irányelveiben alaptétel a „jaj, csak meg ne csússzam” bölcsessége, addig ne is várjunk mást. Annak a fránya négykerekűnek van egy olyan különös természete, hogy havon megcsúszik, ám nagyon egyszerűen vissza is lehet hozni egyenesbe bármilyen helyzetből a hiábavaló pánik helyett, de hát ezt nem tanítják ma idehaza a megfelelő gyakorló pályákon. Sőt, miként hírlik, a rutinpályás oktatást egyetemlegesen megszüntetik. Brávó, közlekedésfelügyelet!

A kontinentális tél tehát olyan természetű, hogy ezen időszakban a csapadék gyakran szilárd halmazállapotban hullik le. Magam is jól emlékszem még gyermekkorom igazi, óriási havazásokat hozó örömteli teleire, de az idősebb nemzedékek még „kegyetlenebb” januári-februári időszakokról tudnak beszámolni, például az 1960-as évek elejéről. Történetesen, egyik volt vasutas hozzátartozóm nagyon érdekes történeteket osztott meg velem a minap. Talán 1962 „rettenetes” telén történt, hogy a Nyíregyháza-Nagykálló vasútvonalon a hófúvás következtében elakadt az egyik menetrend szerinti járat. Nosza, kiküldtek egy 424-est, rántaná ki a szerelvényt a hócsapdából. (Minthogy olvasóink túlnyomó többsége életkoránál fogva sem tudhatja, mi is az a 424-es, jegyezzük meg, hogy a MÁV 1924-től kibocsátott szériagyártású, legendás gőzmozdonya volt.) Igen ám, de még ez a bivalyerős gőzparipa is csődöt mondott a természet hatalma előtt. Nem volt mit tenni, egy újabb 424-es kazánját kellett befűteni, hátha az több sikerrel jár, mint az előtte menesztett modelltársa. Azonban a történet vége az lett, hogy a harmadik 424-es sem tudta a kétmozdonyos vonatot kirántani a hófalból, mindennek tetejében még ki is siklott. A drámai cselekménysorozat megoldásaként végül a honvédség kirendelt egységei lapátolták ki a szerelvényt a hóhegyből. Nyilvánvalóan ez az eset ma nem történhetne meg, hiszen nincsen haderőnk, az az operetthadsereg pedig, amelyet a nemzetpusztító kormányok 1990 óta meghagytak, Irakban és Afganisztánban védi a hazát, a toleranciabajnok jó Csintalan Sándor elhíresült mondása nyomán.

A másik történet még pikánsabb. Fentebb említett informátorom akkoriban Karcagon teljesített szolgálatot. Történt, hogy az 1960-as évek első felében Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter (1957-1966) elvtárs épp a tél kellős közepén holmi konferenciára utazott Budapestről Debrecenbe. Azt pontosan nem tudjuk, mi volt az épületes tanácskozás témája, csupán gyaníthatjuk, hogy a derék, ’56-os hazafiak még további gyötréséről és megalázásáról kívántak elvtársaink eszmecserét folytatni. Ámbár Kádár elvtárs nagy despota volt, s a Hruscsov vagy Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs intenciói szerint hazánkban „ideiglenesen” állomásozó szovjet hadsereg még nagyobb, ettől függetlenül a Mindenható által szabott természeti törvények „überelték” ennek az ateista-materialista kompániának az idióta kommunista ideológiáját. Vagyis Karcag és Debrecen között a vasúti pályán több helyen is kétméteres hótorlaszok voltak, ergo meg kellett állítani a vasúti forgalmat. Ismerősömre testálták feljebbvalói ama küldetést, hogy közölné a miniszter elvtárssal, miszerint sajnálatos módon, útját megszakítva, az éjszakát a már lefoglalt debreceni luxuslakosztály helyett a jóval szerényebb komfortfokozatú karcagi állomásfőnöki „hotelben” kellene eltöltenie. Némi elvtársi-miniszteriális méltatlankodás után Nezvál elvtárs tudomásul vette, hogy a természeti törvények felülírják még a mindenható MSZMP-határozatokat is, s leszállt a vonatról. Történetünk csattanója az, hogy amikor a szolgálatban lévő vasutasok és rendőrök izgatottan megkérdezték a karcagi állomásfőnököt, hogy miféle, gasztronómiai ínyencségekkel tudna vacsoraként szolgálni Nezvál elvtárs számára, a prózaian lehangoló és kiábrándító válasz imígyen hangzott: – Szalonna!

A fentiekből is kitűnik tehát, hogy ez alkalommal boldogok lehetünk, hiszen 2012 telén nem kell hó Alpokat lapátolnunk, vonatokat megállítanunk, minisztereket szükségszállásokon elhelyeznünk, csupán apró – Nezvál elvtárs épp Apró elvtárssal együtt ténykedett vala – bosszúságok zavarják meg jól megszokott életvitelünket. Tehát az ígért 30 centis havat még vígan elbírjuk!

Lipusz Zsolt – Kuruc.info