„A mi gondolkodásunkban a kiszámítható befektetői környezet is a munkahelyek helyreállítását szolgálja valójában. Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy ne támogassák azokat a külföldi cégeket, akik csak azért jönnek ide, hogy tőkeerejükkel kiszorítsák a magyar vállalkozókat a hazai piacról, és aztán a hasznukat kivigyék innen. De továbbra is kitartok amellett, hogy azokat a külföldi befektetőket, akik tisztes haszon ellenében a magyaroknak munkahelyeket és a magyar emberek munkájával értéket teremtenek, úgy, mint az Audi, a Mercedes, a Huawei, a Nokia, a Bosch vagy az Opel, azokat igenis üdvözölni kell és meg kell tartanunk” – mondta Orbán Viktor kedden, a Millenárison tartott évértékelő beszédében.

Aztán nem telt el még 24 óra sem, amikor Niklas Savander, a Nokia vezérigazgató-helyettese belemondta a mikrofonokba: „A Nokia a nagyon közeli jövőben az ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a komáromi Nokia-gyárból ez év végéig 2300 embert bocsátunk el. Hiszünk abban, hogy ázsiai beszállítóinkkal szorosabban együttműködve képesek leszünk az innovációkat gyorsabban bevezetni a piacra, és ezzel végeredményben versenyképesebbé válhatunk”. Aztán egy újságírói kérdésre még hozzátette: „a társaság minden olyan kötelezettségét teljesítette, amelyet a magyar kormánytól kapott támogatás ellenében vállalt”.

OV mintacége, amit „üdvözölni és megtartani kell” nagyjából és egészében magasról tesz a narancsosok által vizionált „kiszámítható befektetői környezetre”. De ha jól belegondolunk miért is érdekelné őket mindez? Egy multit. Finoman szólva is b@sznak rá. Magyarország addig érdekes nekik, amíg be tudják zsebelni az extraprofitot, amíg le tudják hívni a bőséges állami támogatásokat. Aztán ha változik a helyzet, mennek tovább, oda, ahol még ennél is nagyobb nyereség van láthatáron.

Ennyi.

Húsz év gátlástalan globalista kizsákmányolás után, azért most már a narancsosok is rádöbbenhetnének arra, hogy a multinacionális cégek hazánkba vonzása ugyan időlegesen teremthet munkahelyeket, ám ezek a cégek bármikor odébb állhatnak, ha az ő szempontjaik szerint érvényes gazdasági racionalitás úgy kívánja.

Az ilyen Nokia-féle történetek pontosan rávilágítanak arra, hogy Magyarországon hosszabb távon a hazai kis- és középvállalkozások azok, amelyek stabil munkahelyeket tudnak teremteni, akik akkor sem lépnek le, amikor nem megy annyira a szekér. Akik, ameddig lehet, amíg a józan ész engedi, a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is próbálják megőrizni a munkahelyeket.

Vajon meddig kell még várni, hogy azok, akik a döntéseket hozzák, rájöjjenek arra, hogy egy ország gazdaságát nem lehet túlnyomórészt külföldi befektetőkre építeni? Meddig kell még várni arra, hogy a nagy szabadságharcolásban ne csak a szavak szintjén hangozzon el az, hogy az adóforintokból a multiknak kifizetett munkahelyteremtő támogatások sokkal jobban hasznosulnának, ha azokat a honi vállalkozások felé irányítanák? És legfőképp, meddig kell még várni arra, hogy végre ténylegesen is a magyar cégek kerüljenek előnybe Magyarországon?

A narancsosok a választások során egymillió munkahelyet ígértek, amiből eddig nem lett semmi. Persze azt talán a legelvakultabb narancshívők sem gondolták, hogy ez egycsapásra, hónapok alatt létre jön majd, de azért az most már jól látszik, hogy ez az ígéret ebben a ciklusban már nem nagyon fog megvalósulni. Sőt, az is eredmény lesz, ha a egyátalán szinten tud maradni a foglalkoztatási ráta.

Nem nagyon akarok poénkodni ezzel, mert aki manapság elveszti a munkahelyét, az valóban nagyon nehéz helyzetbe kerül, de akár előfordulhat az is, hogy annak idején, a kampány során félreértettük a narancsosok ezirányú ígéretét.

„Cél az egymillió munkahely”- szólt a szlogen, ami hamarosan meg is lesz.

Most szüntetik meg az összes többit…

 

 http://radicalpuzzle.blogspot.com/