| Kié lesz Magyarország? |
|
|
|
| Írta: Administrator |
| 2012. február 14. kedd, 13:33 |
|
Két év múlva már mindegy lesz, ki nyeri a választásokat, addigra a piacot is elfoglalják. Ott meg nincsenek választások. ![]() Adott egy ország, és adott ennek az országnak a lakossága, akiket most tekintsünk csupán fogyasztóknak. A fogyasztóknak vannak ugye igényeik, olyan, mint enni, inni, közlekedni, telefonálni/netezni, dohányozni, stb. A kereskedelemi és szolgáltató szféra (de az egész gazdaság tulajdonképpen) ezeknek az igényeknek a kielégítésére jött létre valamikor, és próbálnak megküzdeni szereplői egymással az egyre szűkülő piacon a vevőkért, fogyasztókért. A piacgazdaságban ugyebár ez a feladat a magáncégek versenyét hozza, az államot innen illene távol tartani, az állam még soha sem volt jó gazda, ott mindig megjelenik az uralkodó párt kegyéből és nem a teljesítmény alapján működtetett rendszer. Szarból meg nem lehet várat építeni, illetve lehet, csak az össze is dől előbb-utóbb, és aztán jöhet az állami támogatás, ami ugye az adófizetők pénzét jelenti (MÁV, BKV stb.). Van azonban egy olyan magyar modell (pontosabban most készül), ami a meglévő piaci igényeket úgy kívánja kielégíteni és úgy szerzi meg magának ezt a piacot, hogy kétharmados hatalmánál fogva egészen egyszerűen elveszi. A Fidesz olyan pozíciókat épít most magának, hogy az ember el sem hinné, mi folyik itt valójában. Pedig: kezdődött a MOL részvényekkel, amelyek ugye közpénzből vett részvényeket jelentenek (tőzsdézést) azzal a céllal, hogy befolyásolni lehessen a cég működését. Az természetesen csak kamu, hogy az energiafüggőséget csökkenteni lehetne ilyen módon, dehogy. Viszont egy ilyen pakettel már komolyan befolyásolható például az, hogy a MOL kutaknál a shopokba ki, mit és honnan szállítson. Nagy falat, nagyon nagy. Képzeljük csak el, mennyi kávét, üdítőt, édességet, satöbbit ad el a MOL hálózata éves szinten. Következő: a negyedik mobilszolgáltató. Olyan is van már nekik. Nem kel ecsetelni, milyen felfordulást fog okozni egy olyan piaci szereplő, akinek semmi sem drága, pontosabban úgy tud előfizetőket szerezni, ha akar, hogy olyan alacsony tarifákat vezet a piacra, amilyeneket a többiek képtelenek lesznek, mert nekik ez már veszteséget okozna. Ez persze igaz lesz az állami szolgáltatóra is, csak neki mindig lesz hová nyúlni. Az adóhivatalhoz bármikor mehet egy kis adóforintért, beépíti a költségvetésbe, oszt jónapot. Az EU majd természetesen ezt jól megtiltja, de addig eltelik néhány év, köd előttem, köd utánam. A másik: a dohányzás. Mindenki hallja a törekvést, hogy az állam mondja meg, hol lehessen cigit kapni. Magyarázzam, mit jelent? Milliárdokat. A dohányosnak kell a szívni való, megveszik majd a monopolhelyzetben lévő lánctól. (Egy mai hír szerint mellesleg úgy tűnik, hogy az EU ezt már most megtiltja, tehát nem biztos, hogy kivitelezhető, de a szándék mindenképpen megvolt hozzá.) Apropó láncok, a CBA hálózat kérésére plazastop van életben, államosították a Rábát is, nagy tervek vannak a közüzemi cégek újraállamosításáról is (Budapest persze, az a nagy falat). Mindezek mögött pedig az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium áll és fog dönteni (illetve minisztere írja alá a szerződéseket), amelynek ki is van az élén december óta? Diploma nélküli Németh Lászlóné Zsuzsika, aki nincs is. De alá fog írni mindent, amit elé tesznek, az biztos. Mellékesen ez egy 600 milliárd forintos játék csak az idei évben. www.vagy.hu |
Eseménynaptár
| Nincs esemény |
Facebook oldalunk
Időjárás
| köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés |
|
JOBBIK Hírlevél
JOBBIK Hírlevél 16. hétDaru Toll
Jobbik.hu
Barikád.hu
A Hajdú-Bihar megyei Szebb Jövő című havilapjának hírportálja
Szent Korona Rádió Hírek
| Szent Korona Rádió a tiszta magyar hang |
| RSS |
Friss hírek
- A HUNGARIZMUS hivatása napjainkban
- Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadója
- EU kritika? Betiltva
- Megkapják az orvosok
- OV és a szűkre szabott lehetőség
- Rétvári szerint nem a cigányok, hanem a magyarok élnek a gyerekeikből
- "A magyar élet menete" - Jobbik tüntetés - MTV híradó (2012-05-12)
- Izland teljes lakosságának elengedi a jelzáloghitel tartozását
- Adó, adó, még több adó
- Hány kiló bodzáért adta el a gerincét, bíró úr?
Naptár
Belépés
Jobbik videók
Dr. Gyüre Csaba: "Az új BTK-val az EU-t akarják bebetonozni" - Ma reggel (2012-05-17)Jobbik videók
A Gojok feljelentették, a Jobbik az OPNI-ba záratná Dániel Pétert (2012-05-16)Jobbik videók
Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadójaJobbik a Parlamentben
Dr. Gaudi-Nagy Tamás - BTK módosítása (2012-05-16)Jobbik Püspökladány Hírek
1919-ben mártírhalált halt csendőrök újratemetése PüspökladánybanNemzeti hangok
FankaDeli - A piros ruhás nő (2012)Karcag Jobbik Tv
Nemzeti Estek, Kunmadarasbar!kád TV
Valóságsokk: Cigányok gyilkolták meg a családapátA JOBBIK nemzedék
A Jobbik nemzedék from Jobbik on Vimeo.
Dokumentumfilm a Jobbik Magyarországért Mozgalom valódi történetérőlVálaszd a JOBBIK-ot!
Ki olvas minket
Oldalainkat 66 vendég böngésziMTI hírfelhasználó

Támogatja a Agrár Apró. Designed by: Joomla Template, web hosting. Valid XHTML and CSS.




