logo

Címlap
Az ember esze tényleg megáll! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. szeptember 09. csütörtök, 09:44
Az élet azért van tele szenvedéssel, hogy sokkal könnyebben fogadjuk el az elmúlás gondolatát.
 
Egyes esetekben szinte már várja is az ember! Ez a hír http://kuruc.info/r/6/65582/ is könnyebbé teszi elfogadni a megváltoztathatatlant, az elkerülhetetlent.
 
Mintha csak 40 évvel ezelőtt lennénk, amikor hazánk nemzetvesztői a nagy nemzetköziség jegyében a nagy Szovjetunió nagy vezéreinek nyalták gátlástalanul a seggét.
 
Akkor a SZU-val voltunk örök, megbonthatatlan barátságban, és az arabokat kellett kötelezően szeretnünk, Izraelt kellett utálnunk.
 
Ma pedig a SZU-nál nagyságrendekkel kisebb Izraellel vagyunk örök, megbonthatatlan barátságban; és nekünk zsidókat kell kötelezően szeretnünk, míg az arabokat kell gyűlölnünk.
 
Akkor is, és most is a tárgyalások elvtársias légkörben, az örök megbonthatatlan barátság jegyében folytak. A magyar fél részéről, egészen pontosan: a hatalmat bitorló bitóérett gazember politikusaink részéről a tárgyalások akkor is, és most is a legteljesebb megalázkodás jegyében folynak.
 
Különbség a mai és a negyven évvel ezelőtti állapotok között mindössze annyi, hogy míg Szovjetunió lakosai többnyire saját ősi földjükön éltek, addig az izraeli zsidók másoktól elcsaklizott földön élnek. A közös mindkettő államban, hogy kíméletlenül gyilkolja az őslakosokat. És akkor hazánk vezető politikusai ilyen országoknak gazsulálnak.
 
A legszomorúbb persze az, hogy hazánk választópolgárainak többsége ilyen mocskos bélférgeknek szavaz négyévente bizalmat.
 
Ezek a mai országvesztő perc-emberkék egymást túllicitálva nyalják a kicsi Izrael, még kisebb zsidó tetveinek a még szarosabb seggét.
 
Hát nem undorító ez a soha véget érni nem akaró gyalázat? Mit gondolnak erről a kis tetű semlyén zsoltról ezek az izraeli bibsik? Egy normális ember ugyanis undorral dobja el azt, amivel megtisztította az ülepét. Milyen kereszténydemokrata ez a semlyén? Mit gondol, mennyi becsülete van ellenségeink előtt annak, aki saját fajtáját is elárulja. Mert aki elárulja, az mindenki más elárulására is képes!
 
Persze semlyént több oknál fogva sem nem tekintem saját fajtámnak! -- így ezt a szánalmas kis tetűt régóta halálos ellenségeim között tartom számon már. Hogy öregségére, amikor teljesen impotens lesz! -- se legyen neki más nyalni-valója! 
 
Érdemes megfigyelni semlyén megfelelési kényszerét. Neki is kalap van a fején, nem sábeszdekli. Ha ennek a nevesincs főzsidónak például koton lenne a fején, akkor fogadni mernék, semlyénnek is az lenne a fején!
 
Ami még nagyon érdekes, hogy mindig azok a kvázi "nemzetek" a legaljasabbak, leginkább összeférhetetlenek, agresszívek, kik ingyen kaptak másoktól elorzott hazát. Lásd a tótokat, kiknek saját ősi jogon egyetlen tenyérnyi területű haza se járna. De vegyük példának az oláhokat! -- kiknek trianonban megduplázták országukat! Rácok, horvátok is hatalmas területeket kaptak hazánk agyongyalázott, agyongyötört testéből; és meg lehet nézni, hogy minden szerződésbe foglalt kötelezettség ellenére ott hogyan bánnak még mindig az őslakos magyarokkal.
 
Nem értem, hogy erre miért volt, van szükség! Ha ugyanis nem üldözték volna kezdettől fogva a mai napig a magyarokat, akkor Trianon ma már csak egy dátum lenne a történelemkönyvek sárguló lapjain. Akkor ki a magasabb rendű faj, nép, nemzet? Ki a kultúrált, és ki bunkó állat? Ki kitől mit vett át? Azt hiszem, ebbe a kérdésbe nem kell mélyebben belemennünk!
 
Végezetül elnézést kérek a finom-lelkű, keresztényi alázattal átitatott lelkületű levelező partnereimtől a nem éppen kifogástalan szóhasználatomért!!!
 
Szebb jövőt!
 

Módosítás: ( 2010. szeptember 09. csütörtök, 09:48 )
 

Eseménynaptár

Nincs esemény

Facebook oldalunk

Joomlaportal Facebook Box

Időjárás

Köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés
Köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés
  • Aktuális időjárás:
    Debrecen: -12°C, 19 km/h-s ÉK-i gyenge szél, Közepesen felhős

    Előrejelzés:
    Ma:
    Hőmérséklet: min hold -16°C, max nap -11°C; Idő: Hószállingózás

    Holnap:
    Hőmérséklet: min hold -18°C, max nap -9°C; Idő: Hószállingózás

    15 napos időjárás-előrejelzés a Köpönyeg.hu oldalon!

JOBBIK Hírlevél

Jobbik Hírlevél 2. hét

Daru Toll

Naptár

Ma 2012. február 05., vasárnap, Ágota és Ingrid napja van. Holnap Dorottya és Dóra napja lesz.

Belépés



Jobbik videók

Saját közmunkaprogramot dolgozott ki a Jobbik (2012-02-02)

Jobbik videók

Z. Kárpát Dániel: Jobbikos jövővédelmi program az elvándorlás ellen - Ma reggel (2012-02-03)

Jobbik videók

Gyöngyöspata nem kér Gyurcsányból - Heti mérleg (2012-02-04)

Jobbik Püspökladány hírek

Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő lakossági fóruma Biharnagybajomban

Jobbik Püspökladány Hírek

A csőszkunyhó újraéled!

Karcag Jobbik Tv

A JOBBIK AZ UTCÁRÓL VÁLASZOLT AZ EU HADÜZENETÉRE!

bar!kád TV

BarikádTV: EU? Van más út!!!A Jobbik elnökét, alelnökeit és a pártigazgatót kérdeztük az EU-s zászló égetéssel és az EU-val kapcsolatban.

A JOBBIK nemzedék

A Jobbik nemzedék from Jobbik on Vimeo.

Dokumentumfilm a Jobbik Magyarországért Mozgalom valódi történetéről

Válaszd a JOBBIK-ot!

Ki olvas minket

Oldalainkat 36 vendég böngészi

MTI hírfelhasználó


Támogatja a Agrár Apró. Designed by: Joomla Template, web hosting. Valid XHTML and CSS.