logo

Címlap
Eszelős szívatás - avagy mire jó a diktafon PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. szeptember 09. csütörtök, 09:53

Az alábbi történetet kedves Olvasónktól kaptuk. Nem tudjuk, kik a szereplői, nem tudjuk, mikor és hol játszódott (csak sejtjük, hogy valószínűleg Nagy-Budapest székesfővárosban), sőt, azt sem, hogy valóban megtörtént-e, vagy csak városi legenda. De nem is ez a lényeg, mert ha a sztorinak csak a fele igaz, máris megsimogatta az igazságérzetünket.

Megyek haza, az iszonyat széles kocsibejárómban egy taxi áll keresztben. Megállok még az úton, kiveszem a táskámból a diktafont, felvételre kapcsolok, s odasétálok a taxishoz. A taxis telefonál. Odaszólok neki a legkedvesebb hangomon, hogy legyen szíves elállni a kocsibejárómról. Erre félvállról undok hangon odaveti, hogy utasra vár. Meg egyébként is nem látom, hogy éppen telefonál?

Ráparkoltam az autójára de úgy, hogy az útra nem tudott kijönni a kocsimtól, a fáktól se előre, se hátra, a járda meg keskeny, így azon sem fért el. Kiszálltam a kocsimból, bezártam az autót, besétáltam a házba. Ledobtam a ruháimat, s bevágtam magam a kádba.

A házam elég fura építésű. Az utcai frontra nyílik a konyha meg a fürdőszoba ablak. Úgy gondoltuk, hogy a nappaliból meg a hálóból inkább a kertet szeretnénk látni. Szóval döglök a kádban, áztatom magam a melegvízben, beszűrőik az utcazaj. Csengetnek. Kimegy az asszony, ott áll a kapuban a taxis, s mondja, hogy szeretne elmenni, de nem tud. A férjem most nem ér rá, mondta a nejem a létező legundokabb hangján, s azzal ott is hagyta a szerencsétlent.

Eltelik egy fél óra, hallom a nyitott ablakon keresztül, hogy megérkezik egy autó. Persze a kádból nem látok ki az ablakon, így felálltam, s óvatosan kilestem. Egy rendőrautó állt a ház előtt. Megint csengetnek, megint kimegy az asszony. Még az előzőnél is undokabb hangon, valami egészen valószínűtlen flegmasággal arról biztosította a rendőröket, hogy ő nem vezetheti a férje autóját, pláne nem állhat be vele a kapun, s azzal ott is hagyta őket.

Kimásztam a kádból, felvettem a pálmafás lötyögős térdnadrágom, strandpapucs, szalmakalap. Rátűztem a mobilt meg a diktafont a kisgatyára, s kezemben egy sörrel kisétáltam a kapuhoz. Bemutatkoztunk, lefutottuk az udvariassági köröket. Mondja a rendőr, hogy el kellene állni, mert nem tud elmenni a taxis. Én meg mondtam a rendőrnek, hogy márpedig én nem fogok elállni a saját kocsibejárómból! Erre a taxis azt mondta, hogy akkor elszállítatja az autómat. Erre azt mondta a rendőr, hogy abból szerinte baj lesz! Egyébként is csak a saját költségére teheti meg, mert ez nem a rendőrség dolga.

- De miért nem áll el az útból? - kérdezte tőlem a rendőr.
- Már megittam egy sört - lötyögtettem meg a majdnem üres dobozt.
- Öt métert azért mehet azzal az autóval - mondta megoldást keresve a rend őre.
- De hát miért nem állt el a taxis, mikor szóltam neki, hogy útban van? - kérdeztem.
- Nem szólt! Csak rám parkolt! - üvöltötte a taxis magából kikelve.

Ekkor leakasztottam a nadrágomról a diktafont, s visszajátszottam az érintett részt.
A taxis megsemmisült.

- Semmiképp se üljön autóba, ha ivott! - mondta hangjában némi színpadias komorsággal a rend őre.
- Akkor hazamegyek - mondta a taxis.

Ekkor fogtam a mobilomat, és felhívtam az egyik barátomat. Kihangosítottam a telefont:
- Te Sanya! Mennyiért vinnél le nekem egy autót Debrecenbe?
- Á, most nem arra megyek - jött a válasz.
- Hová mész?
- Miskolcról kell elhoznom egy kocsit.
- Nekem az is jó lesz, ha oda viszed, majd rád csörgök, ha aktuális.

Elraktam a mobilt, és odaszóltam a taxisnak: Na most próbálj meg hazamenni!
(A rendőrök helyeslően bólogattak.)

Ott ült a taxis a kocsijában a ház előtt. Olyan fél nyolc felé engedtem el.
Másnap reggel!

szebbjovo.hu

Módosítás: ( 2010. szeptember 09. csütörtök, 09:57 )
 

Eseménynaptár

Nincs esemény

Facebook oldalunk

Joomlaportal Facebook Box

Időjárás

Köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés
Köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés
  • Aktuális időjárás:
    Debrecen: -12°C, 19 km/h-s ÉK-i gyenge szél, Közepesen felhős

    Előrejelzés:
    Ma:
    Hőmérséklet: min hold -16°C, max nap -11°C; Idő: Hószállingózás

    Holnap:
    Hőmérséklet: min hold -18°C, max nap -9°C; Idő: Hószállingózás

    15 napos időjárás-előrejelzés a Köpönyeg.hu oldalon!

JOBBIK Hírlevél

Jobbik Hírlevél 2. hét

Daru Toll

Naptár

Ma 2012. február 05., vasárnap, Ágota és Ingrid napja van. Holnap Dorottya és Dóra napja lesz.

Belépés



Jobbik videók

Saját közmunkaprogramot dolgozott ki a Jobbik (2012-02-02)

Jobbik videók

Z. Kárpát Dániel: Jobbikos jövővédelmi program az elvándorlás ellen - Ma reggel (2012-02-03)

Jobbik videók

Gyöngyöspata nem kér Gyurcsányból - Heti mérleg (2012-02-04)

Jobbik Püspökladány hírek

Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő lakossági fóruma Biharnagybajomban

Jobbik Püspökladány Hírek

A csőszkunyhó újraéled!

Karcag Jobbik Tv

A JOBBIK AZ UTCÁRÓL VÁLASZOLT AZ EU HADÜZENETÉRE!

bar!kád TV

BarikádTV: EU? Van más út!!!A Jobbik elnökét, alelnökeit és a pártigazgatót kérdeztük az EU-s zászló égetéssel és az EU-val kapcsolatban.

A JOBBIK nemzedék

A Jobbik nemzedék from Jobbik on Vimeo.

Dokumentumfilm a Jobbik Magyarországért Mozgalom valódi történetéről

Válaszd a JOBBIK-ot!

Ki olvas minket

Oldalainkat 38 vendég böngészi

MTI hírfelhasználó


Támogatja a Agrár Apró. Designed by: Joomla Template, web hosting. Valid XHTML and CSS.