Az alábbi történetet kedves Olvasónktól kaptuk. Nem tudjuk, kik a szereplői, nem tudjuk, mikor és hol játszódott (csak sejtjük, hogy valószínűleg Nagy-Budapest székesfővárosban), sőt, azt sem, hogy valóban megtörtént-e, vagy csak városi legenda. De nem is ez a lényeg, mert ha a sztorinak csak a fele igaz, máris megsimogatta az igazságérzetünket.

Megyek haza, az iszonyat széles kocsibejárómban egy taxi áll keresztben. Megállok még az úton, kiveszem a táskámból a diktafont, felvételre kapcsolok, s odasétálok a taxishoz. A taxis telefonál. Odaszólok neki a legkedvesebb hangomon, hogy legyen szíves elállni a kocsibejárómról. Erre félvállról undok hangon odaveti, hogy utasra vár. Meg egyébként is nem látom, hogy éppen telefonál?

Ráparkoltam az autójára de úgy, hogy az útra nem tudott kijönni a kocsimtól, a fáktól se előre, se hátra, a járda meg keskeny, így azon sem fért el. Kiszálltam a kocsimból, bezártam az autót, besétáltam a házba. Ledobtam a ruháimat, s bevágtam magam a kádba.

A házam elég fura építésű. Az utcai frontra nyílik a konyha meg a fürdőszoba ablak. Úgy gondoltuk, hogy a nappaliból meg a hálóból inkább a kertet szeretnénk látni. Szóval döglök a kádban, áztatom magam a melegvízben, beszűrőik az utcazaj. Csengetnek. Kimegy az asszony, ott áll a kapuban a taxis, s mondja, hogy szeretne elmenni, de nem tud. A férjem most nem ér rá, mondta a nejem a létező legundokabb hangján, s azzal ott is hagyta a szerencsétlent.

Eltelik egy fél óra, hallom a nyitott ablakon keresztül, hogy megérkezik egy autó. Persze a kádból nem látok ki az ablakon, így felálltam, s óvatosan kilestem. Egy rendőrautó állt a ház előtt. Megint csengetnek, megint kimegy az asszony. Még az előzőnél is undokabb hangon, valami egészen valószínűtlen flegmasággal arról biztosította a rendőröket, hogy ő nem vezetheti a férje autóját, pláne nem állhat be vele a kapun, s azzal ott is hagyta őket.

Kimásztam a kádból, felvettem a pálmafás lötyögős térdnadrágom, strandpapucs, szalmakalap. Rátűztem a mobilt meg a diktafont a kisgatyára, s kezemben egy sörrel kisétáltam a kapuhoz. Bemutatkoztunk, lefutottuk az udvariassági köröket. Mondja a rendőr, hogy el kellene állni, mert nem tud elmenni a taxis. Én meg mondtam a rendőrnek, hogy márpedig én nem fogok elállni a saját kocsibejárómból! Erre a taxis azt mondta, hogy akkor elszállítatja az autómat. Erre azt mondta a rendőr, hogy abból szerinte baj lesz! Egyébként is csak a saját költségére teheti meg, mert ez nem a rendőrség dolga.

- De miért nem áll el az útból? - kérdezte tőlem a rendőr.
- Már megittam egy sört - lötyögtettem meg a majdnem üres dobozt.
- Öt métert azért mehet azzal az autóval - mondta megoldást keresve a rend őre.
- De hát miért nem állt el a taxis, mikor szóltam neki, hogy útban van? - kérdeztem.
- Nem szólt! Csak rám parkolt! - üvöltötte a taxis magából kikelve.

Ekkor leakasztottam a nadrágomról a diktafont, s visszajátszottam az érintett részt.
A taxis megsemmisült.

- Semmiképp se üljön autóba, ha ivott! - mondta hangjában némi színpadias komorsággal a rend őre.
- Akkor hazamegyek - mondta a taxis.

Ekkor fogtam a mobilomat, és felhívtam az egyik barátomat. Kihangosítottam a telefont:
- Te Sanya! Mennyiért vinnél le nekem egy autót Debrecenbe?
- Á, most nem arra megyek - jött a válasz.
- Hová mész?
- Miskolcról kell elhoznom egy kocsit.
- Nekem az is jó lesz, ha oda viszed, majd rád csörgök, ha aktuális.

Elraktam a mobilt, és odaszóltam a taxisnak: Na most próbálj meg hazamenni!
(A rendőrök helyeslően bólogattak.)

Ott ült a taxis a kocsijában a ház előtt. Olyan fél nyolc felé engedtem el.
Másnap reggel!

szebbjovo.hu