| Ismét üveggyöngyökért adtunk el mindent |
|
|
|
| Írta: Administrator |
| 2011. december 09. péntek, 21:56 |
|
![]()
Hétfő óta folyik a magyar külügyminisztérium sikerpropagandája a szerbiai kárpótlási törvény módosítása kapcsán, melyben a hivatalos bejelentés szerint a belgrádi parlament a magyarok kollektív bűnösségét rögzítő törvény egyes rendelkezéseit igazította ki.
„Jól példázzák a történtek, hogy a mindenkori magyar kormánynak nem kell az önfeladás politikáját választani: megmutatkozott, hogy lehet egyszerre támogatni egy szomszédunk integrációs erőfeszítéseit, és érvényesíteni ebben a folyamatban a nemzeti érdekeket is. Mivel teljesült a magyar feltétel, támogatjuk a szerb EU-tagjelöltséget" – mondta bele a belgrádi parlamenti szavazás után a mikrofonokba Németh Zsolt, majd tovább fényezve a történetet kijelentette: ”a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazás hetedik évfordulóján sikerült elérni, hogy ne csak a nemzeti önfeladás évfordulója legyen ez a dátum, hanem a nemzeti érdekérvényesítésé is.” Mint az talán sokak által ismert, a szerbiai parlament idén ősszel fogadta el a restitúcióról és kárpótlásról szóló törvényt, amely lényegében a kollektív bűnösség elvét állapítja meg az országban élő őshonos magyar lakosság szemben. A törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontja kimondja: „az a személy, aki a második világháború alatt a Szerb Köztársaság területén tevékenykedő megszálló erők tagja volt, vagy azok örököse”, az nem jogosult az elvett vagyon-visszaszármaztatásra, illetve kárpótlásra. Az október hatodikán, a magyarság gyásznapján hatályba lépő törvény mind a honi, mind az elszakított területeken élő magyarság körében mély felháborodást okozott. A narancsos kormányzat érzékelve a társadalmi elvárásokat figyelmeztette a szerbeket, hogy a kárpótlási törvény ilyen tartalommal elfogadhatatlan Magyarország számára. A nyomaték kedvéért a külügyminisztérium meglebegtette, hogy amennyiben nem lesz elmozdulás az ügyben, Magyarország nem fogja támogatni Szerbia EU-tagjelölt státuszának megadását. Ilyen előzmények után került sor a hétfői belgrádi szavazásra, ahol a képviselők módosították az eredeti elképzelést. Pontosabban erről beszél a hivatalos magyar média, ezt adja el mindent elsöprő diplomáciai sikerként magyar külügyminisztérium. Azonban a helyzet nem egészen ez. A belgrádi törvényhozás ugyanis nem változtatta meg a kárpótlási törvény kifogásolt rendelkezését, az továbbra is érvényben van. Hétfőn a szerb képviselők egy másik, egy új törvény fogadtak el, ami a rehabilitálásról szól. Ezt nevezték ki annak a szabályozásnak, ami a kárpótlási törvény szóban forgó rendelkezését értelmezni hivatott. Hogy mennyire megtévesztés-ízű, mennyire nem, azt mindenki döntse el maga, de érdekes módon ezen új törvénynek is az 5. szakasza foglalkozik a kérdéssel, ez a szakasz tartalmazza „a törvény erejénél való rehabilitálást”. Azonban ez a rehabilitálás nem helyettesítheti egy olyan képviselőházi politikai nyilatkozat elfogadását, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, amely eltörli a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokra kimondott, a mai napig fenntartott kollektív bűnösséget, amely biztosítja az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát. És ne feledjük azt sem, hogy ez az új törvény sem teszi lehetővé az események hatékony, tudományos feltárását és az elkövetők megnevezését sem. Így aztán ne legyünk eltévedve. A szerbek a restitúciós törvényhez nem nyúltak hozzá, a fent idézett bekezdés továbbra is érvényben van, és ellenünk, magyarok ellen szól, ráadásul a rehabilitációs törvényben tett ”pontosítások” is végtelen sok visszaélésnek és félreértelmezésnek adnak, adhatnak majd teret. De ha tovább gondoljuk az ügyet és kicsit szélesebb rálátással nézzük az eseményeket, akkor könnyedén észrevehetjük, hogy az igazi baj talán nem is ez. Az egész történt legnagyobb tragédiája talán nem is a továbbra is érvényben maradó megbélyegzés, nem a magyar kormány indokolatlan öntömjénezése, hanem az, hogy kis túlzással megint odaadtunk üveggyöngyökért mindent. Mert vajon mit kértünk, milyen előnyt, vagy előrelépést harcoltunk ki a szerb EU-s tagság támogatásáért az ottani magyarok számára? Elértük, hogy hozzanak egy olyan értelmező törvényt, amit majd a későbbiekben úgy forgatnak ki, ahogy akarnak? Ez lenne az eredmény? Ez lenne a megalkuvás nélkül képviselt nemzeti érdek? Hol van az autonómia kérdése? Hol van a kisebbségi jogok garantálása? Hol van a fejlesztési források diszkrimináció mentes elosztásának garantálása a magyarlakta települések felé? És hol van a temerini fiúk ügye? Megannyi sorskérdés, amiben jottányit sem léptünk előre és mondjuk ki: most már nem is fogunk. Itt volt a lehetőség a kezünkben, de úgy, ahogy Románia EU-csatlakozása esetében, úgy itt is elszalasztottuk lehetőségét annak, hogy jobbá tegyük a Délvidéken élő véreink életét. Pedig nem kellett volna sok, nem kellett volna lehozni a csillagokat az égről, mindössze csak igazi, csak a magyar érdekeket figyelembe vevő nemzetpolitika kellett volna. http://radicalpuzzle.blogspot.com/ |
Eseménynaptár
| Nincs esemény |
Facebook oldalunk
Időjárás
| köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés |
|
JOBBIK Hírlevél
JOBBIK Hírlevél 16. hétDaru Toll
Jobbik.hu
Barikád.hu
A Hajdú-Bihar megyei Szebb Jövő című havilapjának hírportálja
Szent Korona Rádió Hírek
| Szent Korona Rádió a tiszta magyar hang |
| RSS |
Friss hírek
- A HUNGARIZMUS hivatása napjainkban
- Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadója
- EU kritika? Betiltva
- Megkapják az orvosok
- OV és a szűkre szabott lehetőség
- Rétvári szerint nem a cigányok, hanem a magyarok élnek a gyerekeikből
- "A magyar élet menete" - Jobbik tüntetés - MTV híradó (2012-05-12)
- Izland teljes lakosságának elengedi a jelzáloghitel tartozását
- Adó, adó, még több adó
- Hány kiló bodzáért adta el a gerincét, bíró úr?
Naptár
Belépés
Jobbik videók
Dr. Gyüre Csaba: "Az új BTK-val az EU-t akarják bebetonozni" - Ma reggel (2012-05-17)Jobbik videók
A Gojok feljelentették, a Jobbik az OPNI-ba záratná Dániel Pétert (2012-05-16)Jobbik videók
Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadójaJobbik a Parlamentben
Dr. Gaudi-Nagy Tamás - BTK módosítása (2012-05-16)Jobbik Püspökladány Hírek
1919-ben mártírhalált halt csendőrök újratemetése PüspökladánybanNemzeti hangok
FankaDeli - A piros ruhás nő (2012)Karcag Jobbik Tv
Nemzeti Estek, Kunmadarasbar!kád TV
Valóságsokk: Cigányok gyilkolták meg a családapátA JOBBIK nemzedék
A Jobbik nemzedék from Jobbik on Vimeo.
Dokumentumfilm a Jobbik Magyarországért Mozgalom valódi történetérőlVálaszd a JOBBIK-ot!
Ki olvas minket
Oldalainkat 47 vendég böngésziMTI hírfelhasználó

Támogatja a Agrár Apró. Designed by: Joomla Template, web hosting. Valid XHTML and CSS.




