A húsvét vigília-szertartása alatt a Krisztust jelképező húsvéti gyertyáról meggyújtjuk kis gyertyáinkat; ez jelzi küldetésünket: szét kell vinnünk a feltámadás és az örök élet örömét a világba, amelyet beborít a sötétség, az istentagadás és a szabadsággal visszaélő vétkes tettek éjszakája. Az istentagadó német filozófus, Nietzsche így gúnyolódott a keresztényekről: „Milyen szomorúak, nem látszik meg rajtuk, hogy meg vannak váltva!” Persze ez általánosítás és ezért torzítás. De mindenképpen több kellene életünkben a húsvéti örömből!

De valaki kérdezheti: karácsonyra készülve miért beszélek a húsvéti örömről? Azért, mert az öröm kiegyensúlyozott lelkiségünkhöz tartozik. Egy bizonyos régi aszkézis világ-megvetése, az ágostoni és a janzenista szellemtől befolyásolt lelkiség egyoldalúan hangsúlyozta Krisztus keresztjét és az ő szenvedésében való részvételt, és mintha megfeledkezett volna a feltámadás öröméről. A szentmisében mindig, karácsonykor is, a húsvéti titkot, vagyis egyszerre Krisztus kereszthalálát és feltámadását jeleníti meg hathatósan az egyház. Kereszt nélkül nincs megváltás, de Jézus története nem fejeződött be nagypéntekkel. Per crucem ad lucem, a kereszt által jutunk el a fényre, meg kell halnunk a bűnnek, hogy isteni életet éljünk.

Sajnos, mi, keresztények sem járunk – megfogyatkozott hitünkkel és szeretetünkkel – Krisztus teljes világosságban. Meg vagyunk váltva, de még reménységben élünk, várjuk üdvösségünk beteljesedését. (Róm 8. fej.) Mert még visszaeshetünk a bűnbe, engedhetünk a kísértéseknek; önző énünk sötétségbe, halálba vihet bennünket. De a feltámadt Krisztus erejében (kegyelmével) képesek vagyunk szeretni. Nélküle semmit sem tehetünk, viszont Benne maradva mindent megtehetünk. Nem szabad leválnunk a szőlőtőkéről, mert a száraz venyigéket tűzre vetik, de ha Krisztushoz kapcsolódunk, Tőle apjuk az életnedvet, és így bő termést hozunk. Ha isteni életünk kibontakozik, örömünk teljesebb lesz.

(Vatikáni Rádió - P. Szabó Ferenc)