| Szocion utcai terrorral fenyeget Mesterházy |
|
|
|
| Írta: Administrator |
| 2011. december 29. csütörtök, 16:05 |
|
A Fidesz magabiztosságából év végére csak a nagyképűség maradt meg, de eljön még az az idő is, amikor a párt képviselői az utcára sem mernek majd kimenni az őket övező közutálat miatt – jósolta a hvg.hu-nak adott interjújában Mesterházy Attila. A zselés fejű látnok kajmánfi ugyanakkor azt is nyomatékosította, hogy az ő olvasatukban nem fér bele a Jobbik az ellenzék kategóriájába, és elhatárolódnak a politikai súlyában és társadalmi támogatottságában a második legnagyobb, de az első igazi nemzeti erőtől. A hibbant agyú hatalom nélküli a liberális portálnak adott interjújában már azzal a képtelenséggel vádolja meg Orbánt, miszerint tudatosan a konfrontációt és a konfliktusokat keresi mindenkivel a világban csak azért, hogy kielégítse a szélsőjobboldali szavazókat. A szellemi proli szerint Orbán tehát az úgynevezett szélsőjobbnak kedvez. Ez a tudatos, övön aluli machináció ugyanabba a kategóriába tartozik, mint amikor aljas és alávaló módon támadta be vezetékneve miatt a Jobbik elnökét. Orbán ugyanis nem elégíti ki a szélsőjobboldali szavazókat, mert ha azt tenné, Mesterházy, Kúrcsányi és a többi liberális szellemi-ideológiai szutyok nem uszítva nyilatkozgatna brutálisan hatalmas médiabirodalmuk képviselőinek, hanem hasznos munkát végezne mondjuk napi 10 köbméter föld kitermelésével.
A szocion próféta a nagypolgár-lábtörlő Kurcsányival versenyezve akarja elfoglalni a korábban gyűlölt és megvetett utcát, amelyről 2006-ban még azt állították, hogy a nyilasfasiszta csőcselék élettere. A sokszínű rátelepedők médiabirodalmai is sulykolják ezerrel, hogy miénk a tér, nyugati példákkal jönnek elő, s még a rendbontó anarchisták tevékenységét is elfogadják egyes megmondóembereik. A saját magát felfaló kétharmad meg arra sem képes, hogy gründoljon végre egy kis ellentüntetést. Ha az imádott neo-Németországban lehetnek ellentüntetések, ne adj' Isten összecsapások a liberális szélsőségesek és a nemzeti erők között, akkor nálunk ne lehetne? Vagy a Fidesz megint arra vár, hogy a Jobbik kaparja ki a gesztenyét? Esetleg a lenézett tarsolyos, vagy a futballhuligán? A milliárdos Kurcsányi és ládafiás brancsa már az Operaház előtt akar anarchistát játszani az amúgy teljesen lájtos és visszafogott, megalkuvást közvetítő alaptörvény érvénybe lépését visszafogottan ünneplő kormánypártiak összejövetelekor. Kurcsányi leveti a Hugo Boss öltönyét, aztán felveszi a pufajkát, meg fel, fel, te éhes proletár? Lehet, hogy még szobrot is döntögetnek, a keresztény templomokba piszkítanak, mint szellemi és egyéb elődeik, mert az a kurva alaptörvény nemcsak szentkoronázik, hanem keresztényezik is, és sehol mondjuk a szerintük a magyarság legnagyobb sorstragédiája, a zsidó holokauszt. Forrás: hunhir.info |
Eseménynaptár
| Nincs esemény |
Facebook oldalunk
Időjárás
| köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés |
|
JOBBIK Hírlevél
JOBBIK Hírlevél 16. hétDaru Toll
Jobbik.hu
Barikád.hu
A Hajdú-Bihar megyei Szebb Jövő című havilapjának hírportálja
Szent Korona Rádió Hírek
| Szent Korona Rádió a tiszta magyar hang |
| RSS |
Friss hírek
- A HUNGARIZMUS hivatása napjainkban
- Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadója
- EU kritika? Betiltva
- Megkapják az orvosok
- OV és a szűkre szabott lehetőség
- Rétvári szerint nem a cigányok, hanem a magyarok élnek a gyerekeikből
- "A magyar élet menete" - Jobbik tüntetés - MTV híradó (2012-05-12)
- Izland teljes lakosságának elengedi a jelzáloghitel tartozását
- Adó, adó, még több adó
- Hány kiló bodzáért adta el a gerincét, bíró úr?
Naptár
Belépés
Jobbik videók
Dr. Gyüre Csaba: "Az új BTK-val az EU-t akarják bebetonozni" - Ma reggel (2012-05-17)Jobbik videók
A Gojok feljelentették, a Jobbik az OPNI-ba záratná Dániel Pétert (2012-05-16)Jobbik videók
Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadójaJobbik a Parlamentben
Dr. Gaudi-Nagy Tamás - BTK módosítása (2012-05-16)Jobbik Püspökladány Hírek
1919-ben mártírhalált halt csendőrök újratemetése PüspökladánybanNemzeti hangok
FankaDeli - A piros ruhás nő (2012)Karcag Jobbik Tv
Nemzeti Estek, Kunmadarasbar!kád TV
Valóságsokk: Cigányok gyilkolták meg a családapátA JOBBIK nemzedék
A Jobbik nemzedék from Jobbik on Vimeo.
Dokumentumfilm a Jobbik Magyarországért Mozgalom valódi történetérőlVálaszd a JOBBIK-ot!
Ki olvas minket
Oldalainkat 62 vendég böngésziMTI hírfelhasználó

Támogatja a Agrár Apró. Designed by: Joomla Template, web hosting. Valid XHTML and CSS.



