logo

Címlap
Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő lakossági fóruma Biharnagybajomban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2012. január 10. kedd, 08:45

Hajdú-Bihar megyében négy helyszínen tartott lakossági fórumot Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő asszony országjáró körút keretében. A körút célja egyrészt a romák által elkövetett bűncselekmények áldozatainak meghallgatása és számukra jogi segítségnyújtás, másrészt pedig tapasztalatszerzés és anyaggyűjtés készülő könyvéhez.

A politikus asszony úgy véli, hogy a negatív példát már kisgyermekkorban eltanulják a cigány gyermekek szüleiktől. Nincsen előttük jó példa, vagyonellenes bűncselekmények láttán nőnek fel és azt tekintik követendőnek, rendetlenség, kulturálatlanság jellemzi a cigány családok zömét. Morvai szerint az állam köteles lenne beavatkozni, hiszen jogszabály van a gyermek erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztető szülők szankcionálására. Általában azonban nem történik semmi, hiszen a gyámügyi dolgozók is rettegnek és a rendőrség sem mer szembeszállni a kisebbséggel.

- Sajnos az vált általánossá, hogy a munka- és törvénykerülő életmódot folytató cigányságnak kénytelen behódolni a tisztességes lakosság. Óriási a bűnelkövetések száma, de nem szabad természetesnek venni ezeket és föl kell emelni a hangunkat – biztatott a politikus.

Morvai Krisztina a cigány önkormányzatokat is felelőssé tette az egyre súlyosbodó, cigányság által elkövetett bűnözések miatt. Szerinte a „roma stratégia” köntösbe bújtatott támogatások kiosztása is segít fenntartani a jelenlegi katasztrofális helyzetet, ugyanakkor a cigány önkormányzatok tagjai az uzsorázás fenntartásában is érdekeltek.

A képviselő asszony beszéde után a jelenlévők osztották meg a cigánysággal kapcsolatos történeteiket.

szebbjovo.hu cikkje alapján JPA

Módosítás: ( 2012. január 10. kedd, 08:53 )
 

Eseménynaptár

Nincs esemény

Facebook oldalunk

Joomlaportal Facebook Box

Időjárás

köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés
köpönyeg.hu - Kelet-Magyarországi időjárás-előrejelzés

JOBBIK Hírlevél

JOBBIK Hírlevél 16. hét

Naptár

Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz.

Belépés



Jobbik videók

Dr. Gyüre Csaba: "Az új BTK-val az EU-t akarják bebetonozni" - Ma reggel (2012-05-17)

Jobbik videók

A Gojok feljelentették, a Jobbik az OPNI-ba záratná Dániel Pétert (2012-05-16)

Jobbik videók

Egy malacosztást se lehet bízni Orbán főtanácsadója

Jobbik a Parlamentben

Dr. Gaudi-Nagy Tamás - BTK módosítása (2012-05-16)

Jobbik Püspökladány Hírek

1919-ben mártírhalált halt csendőrök újratemetése Püspökladányban

Nemzeti hangok

FankaDeli - A piros ruhás nő (2012)

Karcag Jobbik Tv

Nemzeti Estek, Kunmadaras

bar!kád TV

Valóságsokk: Cigányok gyilkolták meg a családapát

A JOBBIK nemzedék

A Jobbik nemzedék from Jobbik on Vimeo.

Dokumentumfilm a Jobbik Magyarországért Mozgalom valódi történetéről

Válaszd a JOBBIK-ot!

Ki olvas minket

Oldalainkat 48 vendég böngészi

MTI hírfelhasználó


Támogatja a Agrár Apró. Designed by: Joomla Template, web hosting. Valid XHTML and CSS.