|
Írta: Administrator
|
|
2012. február 22. szerda, 19:07 |
|
Hagyományosan a farsangi bálok időszakában, 2012. február 18-án immár harmadik alkalommal rendezte meg a Jobbik Püspökladányi Alapszervezete a Nemzeti Bált, melyre szeretettel várt minden barátot, szórakozni vágyót. Az eseménynek idén is a Korona Hotel étterme adott otthont, amely meg is telt vendégekkel. A finom, ízes étkezések között, mellett a talpalávalót a Jam zenekar szolgáltatta. A nagy számú tombola-ajándékok is gazdára találtak az est folyamán. Ezúton is köszönjük minden kedves vendégünknek a részvételt és a bál sikeréhez hozzájárulók segítségét! Jövőre – ahogy mondani szokás –, ha az Isten is úgy akarja, ugyanekkor, ugyanitt! JPA
|
|
Módosítás: ( 2012. február 22. szerda, 19:12 )
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2012. február 20. hétfő, 17:55 |
|
Miután az elmúlt hónapokban fáradtságos munkával kikutatta magát az Egyesült Államokban, úgy érezte, hogy ismét eljött az idő egy kis itthoni sz@rkavarásra. Megpróbáltam rákeresni, de sajnos a hírek nem szólnak arról, hogy ez nagyon nagytudású ember mit is kutatott a providence-i Brown Egyetemen, így aztán még az is minden további nélkül előfordulhat, hogy a nagy semmit sikerült neki hosszasan, mintegy fél évig elemeznie. Aladár korábbi munkásságából és annak eredményeiből kiindulva ez sem lenne nagyon meglepő, hisz az ő tevékenységének nagyjából és egészében mindig is ez volt az eredménye és tegyük hozzá mindjárt, hogy a célja is. |
|
Bővebben...
|
|
Írta: Administrator
|
|
2012. február 18. szombat, 17:30 |
|
Magna Hungaria: Kitörés Vár fokán állsz, jeges szél arcodba vág. Lentről romváros tekint rád. Otthonod rég Csak egy tűnő álomkép, s szép hazád annyi, amin állsz.
Rég tudod már, hogy a végzeted e vár, s egyetlen kiút a halál.
Refrén: Nincs már remény, feladnod mégsem lehet. Nem maradt más, egyedül becsületed. Inkább vagy hős egyetlen pillanatig, Mint rabszolga, egész életen át.
Elveidért, honért és becsületért, ember mit tehet, megtettél.
Semmi se fáj, csendben átölel a fény, s múló rémálom a világ.
Csillagösvény, örökké tartó fény, és nincs többé könny, se halál…
|
|
Módosítás: ( 2012. február 18. szombat, 17:40 )
|
|
Bővebben...
|
|
Írta: Administrator
|
|
2012. február 17. péntek, 14:41 |
|
A Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete által szervezett, Tárcatükör a Közgázon rendezvényen a Jobbik pártelnöke, Vona Gábor és a belügyminiszter, Pintér Sándor szállt vitába egymással. A belügyminiszter a 2006-os rendőri brutalitások felelőseinek vezető pozícióban hagyása kapcsán úgy fogalmazott: ez nem pártpolitikai kérdés. Pintér Sándor kínos helyzetbe került, mikor kiderült, belügyi tárcavezetőként nem halott a Kocsis Máté vezette VIII. kerületben tevékenykedő a közbiztonságot elősegítő szervezetről, a Jófiúkról. |
|
Írta: Administrator
|
|
2012. február 16. csütörtök, 20:13 |
|
A hazánk önrendelkezését sárba tipró EU fiskális paktum vitájában Martonyi és Gyurcsány is megkapta a magáét: egyedül a Jobbik áll ellen a gyarmatosításnak – miért nem mondta ki Orbán Viktor, hogy torkunkra tették a kést? Az Országgyűlés 2012. február 13-án tárgyalta első olvasatban (általános vita) a gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Martonyi János külügyminiszter miniszteri expozéjában MSZMP pártkongresszusokat idéző hangvételű és hanghordozású EU mantrázásában tökéletesen ellenkezőjét adta elő mindannak amiről Orbán Viktor gazdasági szabadságharc címén beszélt… |
|
Bővebben...
|
|
Írta: Administrator
|
|
2012. február 16. csütörtök, 20:10 |
Gond van megint. Mondhatnák ismét újabb rendkívüli probléma vetődött fel. Most meg a Nemzeti Alaptanterv nem jó. Nagyon nem. Olyannyira nem, hogy a Mazsihisz vezetői, Dr. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató, valamint Dr. Schőner Alfréd az Országos Rabbiképző-Zsidó egyetem rektora levélben fordultak Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkárhoz, hogy legyen kedves és gondolja már át a készülő Nemzeti Alaptanterv (NAT) tematikáját, mivel abban szerintük súlyos hiányosságok tapasztalhatók. [az eredeti hírért katt a linkre] |
|
Bővebben...
|
|
Írta: Administrator
|
|
2012. február 14. kedd, 13:37 |
Múlt pénteken összeült a parlament vallásügyi bizottsága, hogy megtárgyalja a tavaly december 30-án megszavazott új egyházügyi törvény módosítását. Mint ismeretes, a jelenleg hatályos törvény értelmében az Országgyűlés tavaly év végén 14 egyházat ismert el, de a jogalkotó akkor hagyott egy kiskaput, mely a későbbiekben lehetőséget biztosít további vallásfelekezetek és vallási közösségek egyházként történő elismerésére. |
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
|
|
Oldal 1 / 41 |